Július 26: Ahogy a bejelentésben olvasható, Tyme LaDow visszalépett a jelöltségtől.
Életrajz
Tyme LaDow-t jószándékú barátai kényszerítették a fandomba 12 éves korában. Először nem értette, miért akarna bárki a szeretett univerzumaiban a canonon kívüli történeteket felfedezni, de pár hónappal később már maga is írt és minden nap leste az újonnan megosztott bejegyzéseket. A történetek megosztása a Fanfiction.net-en és a barátoktól és idegenektől érkező visszajelzések utat nyitottak a fandomba, és Tyme azóta se nézett vissza. Az újonnan alakult szenvedélye követte a különböző platformokon és fandomokon át, amíg végül 2011-ben felfedezte az Archive of Our Own – AO3-mat (A Mi Archívumunk), amikor az akkori barátnője meghívta. Az évek során íróból inkább olvasóvá vált – bár még mindig élvezettel ír ficet a többi fandom tevékenysége mellett. 2014-ben az OTW (Szervezet a Transzformatív Munkákért) honlapját olvasta, és csodálta, a számtalan nyelvre lefordított tartalmat, amikor belefutott a toborzási oldalba ahol épp a Kulcsszó Rendezők kerestek önkénteseket. Örült, hogy segíthet kedvenc oldalának, ezért leadta a jelentkezését, amit viszonylag gyorsan el is fogadtak. Az évek alatt csatlakozott a Szabályzat & Visszaélés csapatához is, és számtalan barátot szerzett az OTW-nél töltött idő alatt. Tyme-nak számos év tapasztalata van az önkénteskedésben valamint a munka és az egyetem egyensúlyban tartásával. Már az első fandom beli lépései óta elkötelezett a rajongók, a fandom és az OTW mellett.
Platform
Miért döntöttél úgy, hogy indulsz a tanácsválasztáson?
Épp szerencsés időszakába jutottam az életemnek amikor megtudtam, hogy közeledik a tanácsválasztás. Nemrégiben lefaragtam néhány kötelezettségemből, így több időt fordíthatok az igazi szenvedélyemre: a fandomra. Nagyjából 5 éve önkénteskedem az AO3-nál, és szeretek mindent, amit az OTW képvisel. Minél jobban elköteleződöm az OTW felé, annál több szeretetet találok.
Senki nem mondhatja, hogy igazán felkészült egy olyan nagy lépésre, mint a Tanács tagjának lenni. Ennek ellenére magabiztos vagyok, hogy a Tanács számára hasznos képességekkel és tudással rendelkezem. Ha megválasztanak, mindent megteszek, hogy a tőlem telhető legjobban szolgáljam a közösséget és képviseljem az OTW-t.
Milyen képességeket és/vagy tapasztalatokat hoznál a Tanácsba?
Aránylag változatos hátterem van, ami számos szituációban segítségemre lehet, ha megválasztanak. 2011 óta lelkes felhasználója vagyok az AO3-nak és 2014 óta önkénteskedem Kulcsszó Rendezőként. Ez lehetőséget adott, hogy több oldalról is megismerjem és megértsem az oldalt – mind a felhasználók, mind az önkéntesek szemszögéből. Mivel már az AO3-hoz csatlakozásom előtt is a fandom tagja voltam, ismerem az AO3 előtti fandom-történelmet és a helyzeteket, amik az oldal megalkotásához vezettek.
2018-ban kezdtem el önkénteskedni a Szabályzat & Visszaélés bizottságban. Ez lehetővé tette, hogy magabiztosan segítsek nézeteltérésekben és szakértően és nyugodtan kezeljek komoly helyzeteket. Könnyen dolgozom együttműködésre és csapatmunkára épülő környezetben is.
Úgy nőttem fel, hogy segítettem édesanyámnak a helyi történelmi egyesületnél, így az OTW-n kívül is van némi tapasztalatom nonprofit szervezetekkel. Képes vagyok igazodni, bármilyen szerepkört is kell betöltenem az adott időpontban. Tudok az az ember lenni, aki utánajár és visszakérdez, amíg nem találunk megoldást egy felmerülő problémára – ez pedig eltarthat egy ideig, amikor a megoldást nyújtó ember életében más dolgok elsőbbséget kell, hogy nyerjenek az önkénteskedés felett.
Emellett programozást és számítástechnikát tanultam az egyetemen, és az évek alatt többször segítettem az AO3 frissítéseinek tesztelésében. Remélem, hogy ez a tapasztalat segít a kódolóinkkal és rendszer adminjainkkal való együttműködésben, amikor szükség van rá.
Válassz egy vagy két olyan célt az OTW számára, amik fontosak számodra és szívesen dolgoznál rajtuk mandátumod alatt. Miért értékesek számodra ezek a célok? Hogyan dolgoznál együtt másokkal az elérésükért?
Úgy hiszem, a legelső célom az emberek bevonása és a figyelem megtartása lenne. Első kézből tapasztaltam, hogyan segít pozitív online terek és tartós barátságok létrehozásában a fandom. Azt is láttam, ahogy idővel széthullanak ezek a terek.
A legtöbb tapasztalatom az OTW-vel a AO3-mon keresztül van, de hiszem, hogy a többi projektünk is megérdemli a szeretetet. Megpróbálnám felhívni a figyelmet ezekre a projektekre, és segíteni az olyan pozitív terek elősegítését, amelyeket már korábban is láttam a fandomból születni. Jelenleg még nem vagyok biztos benne, ez milyen formát öltene – hogy hírposztok, online események vagy valami más, amire még nem gondoltam – de ha megválasztanak, megkeresnék másokat, hogy kialakíthassunk ötleteket és segíthessünk megvalósítani új terveket.
A második cél, amit fontosnak tartok, az az átláthatóság megtartása. Nem titok, hogy vannak emberek, akik nem szívlelik a munkánkat, de úgy érzem, hogy az OTW igazi szelleme egy pozitív erő a fandomban – mindig is ez volt, és ez lesz. Ezért szeretnék biztosra menni, hogy megtartjuk az átláthatóságukat biztosító szokásainkat és a nyitottságunkat arról, hogy mit csinálunk, hogy bármilyen téves információt könnyen megcáfolhassunk.
Mik a tapasztalataid az OTW projektjeivel és hogyan dolgoznál együtt a megfelelő bizottságokkal, hogy támogasd és erősítsd őket? Próbálj több féle projektet megemlíteni, és nyugodtan emelj ki olyanokat, amikkel van tapasztalatod.
Ahogy korábban is említettem, a legtöbb tapasztalatom az AO3-mal és az ahhoz kötődő bizottságokkal van. Emellett dolgoztam a Fanlore-on is. Dolgoztam már együtt a Fordítás, a Jog és az Open Doors (Nyitott Ajtók) projektekkel különböző feladatokon a Szabályzat & Visszaélés bizottságban eltöltött időm alatt. Izgatott vagyok ezért az esélyért, hogy építhessek erre a kialakított kommunikációs alapra.
Emellett úgy érzem, hogy a tapasztalat, amim van, alkalmassá tesz, hogy kiépítsek és fenntartsak kommunikációs kapcsolatokat az OTW számos különböző projektje között. Mindent megteszek, hogy olyan emberré váljak, akit megkereshetnek mások a problémáikkal vagy aggodalmaikkal, és igyekszem egy konfliktus minden oldalát megismerni, mielőtt döntést hozok vagy tanácsot adok.
Hogyan tartanád egyensúlyban a tanácsbeli munkádat az OTW-ben betöltött egyéb szerepeiddel, vagy hogyan tervezed jelenlegi szerepeid átadását, hogy a Tanácsbeli munkádra fókuszálj?
A jelenlegi két feladatkörömből eredő terhelés kezelhető. Aránylag kevés napi feladatom van a Kulcsszó Rendezésnél, de ha szükség van rá, még jobban lecsökkenthetem.
A Szabályzat & Visszaélés bizottságnál végzett munkám teszi ki a jelenlegi önkéntes munkám jelentős részét, de ha kell, könnyen visszavehetek ebből kevesebb teljes ügy és több kiegészítő feladat elvállalásával.
Az önkénteskedésem alatt mindkét szerepemnél tartottam már szünetet. Egyik szerepemben sem vagyok kulcsfigura vagy elnök, így ha a Tanácsbeli felelősségeim a vártnál sokkal nagyobb feladatmennyiségnek bizonyulnak, nem jelentene problémát ezek alól szünetet kérni – így annyi figyelmet szentelhetnék a Tanácsbeli szerepemnek, amennyire csak szükség van.