Nicole Abraham életrajza és programja

Életrajz

Nicole Abraham először 2013-ban talált rá a fandomra, amikor felfedezte Harry Potter fanfictiont és lelkes olvasó lett. Azóta fandomról fandomra ugrál, de az első mindig különleges helyet foglal el a szívében. Amikor nem ficet olvas, Nicole szereti a szabadidejét podfic felvétellel és rajongói kézimunka-projektek készítésével tölteni. Matematikai és statisztikai diplomával rendelkezik, és jelenleg üzleti elemzőként dolgozik az orvostudományban.

Első szerepeként az OTW-ben (Szervezet a Transzformatív Munkákért) kulcsszó rendező lett 2016-ban, majd később felügyelői posztot vett fel a bizottságban, segítséget nyújtva az új rendezők kiképzéséhez, útmutatók kidolgozásához, valamint bizottsági szintű projektek irányításához és teljesítéséhez. Ezenkívül önkénteskedik a Fejlesztés & Tagság bizottságban tagsági adatkezelőként: karbantartja az adományozói adatbázist, gondoskodik arról, hogy a tagsági kérdésekre hatékonyan reagáljunk, és nagyon izgatott az új köszönő ajándékok miatt. Ezen túlmenően Nicole önkénteskedett az AO3 Szabályzat és Visszaélés bizottságában 2017-2019 között, ami lehetővé tette számára, hogy fejlessze problémamegoldó készségeit és sokat tanuljon az OTW felhasználókkal kapcsolatot tartó ágainak munkájáról. Nicole szereti az OTW-ben megtalált közösséget, és boldog a lehetőségtől, hogy minden tőle telhetővel segítheti az OTW küldetését.

Program

Miért döntöttél úgy, hogy indulsz a tanácsválasztáson?

Az önkénteskedés az OTW-nél az elmúlt néhány évben életem jelentős részét képezte. Lehetőségem volt különféle bizottságokkal dolgozni, és úgy gondolom, hogy az igazgatótanácsban való részvétel lehetővé tenné számomra, hogy még többet tehessek a szervezetért, amely olyan fontos nekem. A jelenlegi testület keményen dolgozott, hogy támogassa a bizottságainkat a közelmúlt eseményei alatt is, és szeretnék segíteni bárhol, ahol csak tudok.

Már egy ideje fontolgattam az indulást, de ez az első év, amikor tudom, hogy annyi időt és energiát vagyok képes fordítani az OTW-re, amennyit megérdemel.

Milyen képességeket és/vagy tapasztalatokat hoznál a Tanácsba?

Az elmúlt négy évben három különféle bizottságban dolgoztam, amelyek mindegyike az OTW különböző részeivel foglalkozik. Ez átfogó megértést adott az OTW belső működéséről és sokat tanított nekem a bizottságok közötti együttműködésről. A Fejlesztés & Tagság munkatársaként több más csapattal is együtt dolgoztam sikeres adománygyűjtési kampányok megszervezéséért és az OTW és az összes projekt fenntarthatóságának biztosításáért. A Szabályzat és Visszaélés bizottságban eltöltött idő alatt sokat tanultam arról, hogyan lehet megoldani konfliktusokat, különösen olyan helyzetekben, ahol nincs egyértelmű válasz. A Kulcsszó Rendezésben a felügyelői szerep betöltése megkövetelte a hosszú távú projektek és a napi adminisztratív munka kiegyensúlyozásának képességét, amely a több mint 400 aktív önkéntest képviselő bizottság irányításával jár.

Statisztikai és üzleti elemzőként végzett munkám elősegítette a komplex problémák megoldásához szükséges kritikus gondolkodási készségek fejlesztését. Gyakran megköveteli, hogy egy kérdést sokféle szempontból vizsgáljak meg és másokkal együtt dolgozzak annak biztosítása érdekében, hogy a legpraktikusabb megoldás valósuljon meg. Gyakran fel kell osztanom egy kérdést kisebb kérdésekre, amelyekre könnyebben lehet válaszolni, ahelyett, hogy mindent egyszerre próbálnék megoldani. Hiszem, hogy ez hihetetlenül alkalmazható lesz az Igazgatótanács munkájában.

Válassz egy vagy két olyan célt az OTW számára, amik fontosak számodra és szívesen dolgoznál rajtuk mandátumod alatt. Miért értékesek számodra ezek a célok? Hogyan dolgoznál együtt másokkal az elérésükért?

Sok csodálatos ember önkénteskedik az OTW-nél, de hihetetlen mennyiségű munkát is végzünk. Gyakran küzdünk azért, hogy időt és energiát találjunk az összes szükséges feladat elvégzéséhez, miközben az új önkéntesek kiképzésére is időt kell szakítani, és sajnos nincs mindig időnk mindent elvégezni. Számomra az egyik legfontosabb probléma az önkéntesek kiégése. Ez ellen többek között ösztönözném a jobb feladatkezelést, a nagyobb feladatokon való együttműködést, a rövid szüneteket vagy a munka minimalizálását, ha szükséges, de tudom, hogy erre a kérdésre nincs egyszerű megoldás. Szeretnék másokkal is együttműködni, hogy lássam, mit gondolnak az ügyről, és hogy a hosszú távú megoldásokhoz találhassunk ötleteket.

Mik a tapasztalataid az OTW projektjeivel és hogyan dolgoznál együtt a megfelelő bizottságokkal, hogy támogasd és erősítsd őket? Próbálj több féle projektet megemlíteni, és nyugodtan emelj ki olyanokat, amikkel van tapasztalatod.

Hihetetlenül hasznos volt más bizottságok dokumentációjának olvasása mind annak felismerésében, mi az önkéntesek háttere az együttműködési projektek alatt, mind az OTW működésének megértésében. Úgy gondolom, hogy továbbra is ösztönözni és támogatni kell a bizottságokat a belső dokumentáció frissítésében. Ez biztosítja a tudást megőrzését a fontos folyamatokról és döntésekről, de együttműködések esetén segíthet másoknak megérteni a bizottságok munkafolyamatait is.

Ezenkívül szívemhez közeli ügy az OTW és projektjei folyamatos fenntarthatósága és növekedése. Hihetetlenül szerencsések vagyunk, hogy rekord mennyiségű adományt kaptunk az elmúlt néhány kampány alatt. Szeretnék együttműködni a bizottsági elnökökkel, hogy megtaláljuk, hol lehet ezeket az adományokat felhasználni a jelenlegi projektek és munkafolyamatok fejlesztésére. Ez azt is lehetővé tenné, hogy az önkéntesek más célok elérésével töltsék idejüket, mivel jelenleg gyakran több munkánk van, mint emberünk annak teljesítésére.

Ha megválasztanak, a célom a jelenlegi bizottsági elnökök támogatása lenne, valamint, hogy megadjuk nekik az összes szükséges erőforrást, amellyel biztosíthatják az OTW sikerét, a további munka alapkövét.

Hogyan tartanád egyensúlyban a tanácsbeli munkádat az OTW-ben betöltött egyéb szerepeiddel, vagy hogyan tervezed jelenlegi szerepeid átadását, hogy a Tanácsbeli munkádra fókuszálj?

Nemrégiben hagytam el vezetői pozíciókat más szervezeteknél, beleértve a helyi Harry Potter klubot. Mivel nem próbálok egyszerre több dolgot kezelni, sokkal több szabadidőm van, amelyet szívesen felhasználnék az OTW segítésére. Ha a tanácsbeli kötelezettségek sokkal időigényesebbek, mint amire számítottam, könnyen csökkenthetem a jelenleg általam rendezett fandomok számát, hogy több időm maradjon a Tanács feladataira.