Kari Dayton
egészen fiatal korában találta magát először a fandomban a Sailor Moon-on keresztül, ám jó pár évbe telt, míg először találkozott fanfictionnel, a Harry Potter fandomban. (Kari erősen hisz a Transz Jogokban és közel áll a szívéhez mindaz a munka, mellyel a Harry Potter fandom eltávolodott az utálkozó méregtől, amit az eredeti alkotó támogat.) Bár számos ötletmorzsa él fejében, nem sok fanfic-et írt, és jobb szeret a színfalak mögött dolgozni mint kulcsszó rendező – a bizottság, melyhez 2018-ban csatlakozott. Mai napig aktív Kulcsszó Rendezés felügyelő (2019 óta), és szeret kisegíteni admin munkákban, valamint ötletelni a kulcsszó rendezők életét megkönnyítő eszközökön.
Napközben egy VoIP vállalat technikai részlegén dolgozik: a belső betanításokért felel, valamint részlegének fő technikai vezetője. Napi munkája magába foglalja dokumentációk írását és frissítését, erőforrások biztosítását a részlegén belüli, illetve az ahhoz kapcsolódó részlegekhez tartozó munkatársai számára, kérdések megválaszolását (chaten és e-mailen keresztül), valamint az új alkalmazottak betanítását. Vállalatánál arról ismert, hogy a részlegek együttműködésében segédkezik és hozzájárul a részlegek közötti kommunikációhoz; ő az az ember, aki tud dolgokat és összességében úgy gondolja, az információs blokkok mindenkit csak akadályoznak. Örömmel tanít meg téged bármilyen feladatra, amiről szeretnél többet tudni – csupán kérdezned kell!
Program
1. Miért döntöttél úgy, hogy indulsz a Tanácsválasztáson?
Több indokból kifolyólag döntöttem úgy, hogy jelentkezem. Az egyik kulcsfontosságú motivációm az az, hogy az OTW-t (Szervezet a Transzformatív Munkákért) az eddigi adományozásomon és önkéntes munkámon túl még szélesebb körben tudjam támogatni. Őszintén hiszek abban, amiért az OTW dolgozik és amiért kiáll, valamint hiszek benne, hogy az időmet, pénzemet és erőfeszítésemet áldozzam olyan ügyekért, melyek fontosak számomra.
Viszont könnyebb hangvételre térve, nagyon kíváncsi ember vagyok – valaki, aki akkor a leghatékonyabb, ha tudja, ki min dolgozik és hogyan alkotnak a részek egy egészet, ezért logikus lépésnek tűnt indulni a választásokon. Szeretem megérteni a “teljes képet”, hogy ez által jobban átlássam saját részem az egészben.
Végül pedig, szerettem volna biztosítani, hogy van elég jelentkezőnk, ezzel megakadályozva, hogy a vészhelyzeti jelentkezőinknek indulnia kelljen. Tavaly is elgondolkodtam azon, hogy indulok, de a személyes életem nagyon viharos volt akkoriban, így végül ellene döntöttem. Még egy motiváció idénre, hogy számos OTW-s barátom gondolta úgy, hogy jól illenék a Tanácsba.
2. Milyen képességeket és/vagy tapasztalatokat hoznál a Tanácsba?
Az OTW oldaláról rengeteg Kulcsszó Rendezés tapasztalatot (három év rendezést és két év felügyelést) és hat hónap Támogatás tapasztalatot hozok magammal. Az OTW önkéntesség továbbá segített megtanulni, hogyan kommunikáljak tisztábban és eredményesebben olyanokkal, akik nem anyanyelvként beszélik az angolt, hogyan dolgozzak távolról, illetve hogy hogyan működjek együtt emberekkel a világ minden tájáról.
A fizetett munkám oldaláról még több tapasztalatot hozok arról, hogyan érdemes együtt dolgozni egy különböző kultúrákból érkező csapatban, vezetői (mind hivatalos, mind nem-hivatalos) tapasztalatot, szervezési tapasztalatot (könyvárosság, tantervfejlesztés, dokumentáció), illetve rengeteg tapasztalatot arról, milyen közelről dolgozni különböző csoportokkal, melyeknek időnként eltérő céljaik vannak.
Továbbá nem félek felszólalni, ha nem vagyok biztos abban, megértek-e valamit vagy ha további tisztázásra van szükségem; arról vagyok ismert, hogy vagy van válaszom a kérdésre vagy képes vagyok a választ gyorsan megtalálni, illetve gyorsan találok olyat, aki meg tudja válaszolni a kérdést.
3. Válassz egy vagy két olyan célt az OTW számára, amik fontosak neked és szívesen dolgoznál rajtuk mandátumod alatt. Miért értékesek számodra ezek a célok? Hogyan dolgoznál együtt másokkal az elérésükért?
Az elsődleges fő célom felerősíteni a marginalizált hangokat az OTW csapatán belül. Azt gondolom, fontos, hogy biztosítsuk, hogy meghallgassuk ezeket a hangokat és változtassunk a dolgokon, hogy segítsük ezeknek embereknek, mind az ő kényelmük érdekében, mind azért, hogy az OTW-t fejlesszük. Az OTW, tapasztalataim alapján, jó a hallgatásban – de azt gondolom, jobb is lehetne benne (mint sok más szervezet is). Ennek a célnak egyik legnehezebb része azonban olyan embereket találni az OTW-n belül, akik amellett, hogy saját bevallásuk szerint marginalizálódottak, hajlandóak tapasztalataikról beszélni. Motivál, hogy erre megoldást találjak – ez a téma nagyon fontos számomra, mint marginalizáldott személy, akinek rengeteg szintén marginalizálódott szeretette van. Ez továbbá fontos azon munkám részeként, hogy elszoktassam magam a kiváltságosságomtól (amennyire csak tudom). Rettentő fontos (bár nehéz) feladat azon emberek hangjának felerősítése, akik úgy érzik, nincsenek meghallgatva, vagy nem érzik, hogy helyük lenne az asztalnál – de úgy gondolom, hogy ez egy cél, mely hasznos lehet számunkra az OTW-nél.
A másik fő célom, hogy tovább bátorítsam a nyílt kommunikációt a OTW-n belül. Van egy gyakori hírlevelünk, valamint a Tanácsnak van egy anonim visszajelző űrlapja, azonban szeretnék felfedezni még több opciót, hogy bíztassam a nagyobb átláthatóságot mind a bizottságokon belül, illetve azok között is.
4. Mik a tapasztalataid az OTW projektjeivel és hogyan dolgoznál együtt a megfelelő bizottságokkal, hogy támogasd és erősítsd őket? Próbálj több féle projektet megemlíteni, és nyugodtan emelj ki olyanokat, amikkel van tapasztalatod!
Főként az Archive of Our Own – AO3-mal (A Mi Archívumunk) vagyok ismerős (kulcsszórendezői munkámon keresztül), azonban van tapasztalatom a Fanlore-al (személyes használat) és a Open Doors-al (Nyitott Ajtók) (kulcsszavak feltérképezése és lelkes támogató).
Imádnám, ha lennének beszélgetések a kevésbé ismert projektek csapataival, mint a Fanhackers és a Transformative Works and Cultures – TWC (Transzformatív Munkák és Kultúrák), hogy lássuk, érdekelné-e őket láthatóságuk megnövelése, akár belsőleg (az OTW-n belül), akár külsőleg, a nem önkéntesek felé. Tudom például, hogy a Fanlore számos mókás tevékenységet visz az év folyamán; talán más projektek is érdeklődének hasonló programok iránt. A kulcs ehhez természetesen az, hogy megkérdezzük a bizottságokat, hogyan érzik, bevállalnának-e ilyesmit, illetve támogassuk őket, ha érdeklődnek ez iránt.
Szeretnék továbbá többet tanulni más projektekről, hogy még személyesebben tudjak válaszolni, ha felmerülnek kérdések vagy problémák. Úgy érzem, hogy ha többet tudok más projektekről, amelyekkel nincs közvetlen kapcsolatom, az csak segít abban, hogy az OTW egészét megértsem és támogassam.
A más, kevésbé ismert projektek megismerésére irányuló lelkesedésem ellenére elkötelezett vagyok a gyakrabban látott belső bizottságok, mint a Kulcsszó Rendezés, Szabályzat és Visszaélés, Támogatás és Fordítás támogatására is, bármilyen módon is legyen szükségük erre. Az a tapasztalatom, hogy rengeteget tudsz tenni csupán már azzal, hogy hozzászólásokat érsz, illetve az érkezett válaszokat őszintén meghallgatod – szeretnék beszélni mindezekkel a bizottságokkal és másokkal, hogy megudjam, mik a fájó pontjaik, és hogy felajánlhassam támogatásom.
5. Hogyan tartanád egyensúlyban a tanácsbeli munkádat az OTW-ben betöltött egyéb szerepeiddel, vagy hogyan tervezed jelenlegi szerepeid átadását, hogy a Tanácsbeli munkádra fókuszálj?
Nem tervezem átadni jelenlegi szerepem, mivel a Kulcsszó Rendezés felügyelő csoport elég nagy ahhoz, hogy támogassanak, ha esetleg le kell csökkentenem némely jelenlegi feladatom gyakoriságát. A kulcsszó rendezői munkámat sem tervezem csökkenteni, mert az olyan feladat, melyet el lehet végezni kisebb darabokban is. A rendezett fandomjaim számát azonban le tudom csökkenteni, ha többet kell a Tanácshoz kapcsolódó feladataimra fókuszálnom.