2020-as OTW választási statisztikák

Most, hogy elérkeztünk a 2020-as választások végéhez, örömmel osztjuk meg veletek a választási statisztikákat!

A 2020-as választáson 13 369 szavazásra jogosult volt. Ezek közül 2 858 szavazó szavazott, ami a jogosultak 21,4%-a. A választói részvételi arányunk csökkent a tavalyi évhez képest, relatív összege a tavalyi év 22,5%-a volt. Emelkedést tapasztaltunk a leadott szavazólapok számában, 2 234 helyett 2 858, ami 28%-os növekedést jelent. Bővebben

2020-as OTW választási eredmények

A Választási Bizottság köszönetét fejezi ki jelöltjeinek az idei választáson mutatott kemény munkájukért. Ezennel örömmel jelentjük be a 2020-as választás eredményét.

Az alábbi jelölteket (ábécé sorrendben) hivatalosan is beválasztották az Igazgatótanácsba:

  • Alex Tischer
  • Jess White
  • Kati Eggert

A Tanács új tagjai hivatalosan október 1-jén kezdik meg az átfedéses hivatali idejüket. Minden jót kívánunk nekik hivatali idejükhöz.

Ezennel elérkezett a választási időszak vége. Köszönjük mindenkinek, aki kérdéseket tett fel a jelölteknek, részt vett a tájékoztatásban és természetesen a szavazásban! Bízunk benne, hogy jövőre is találkozunk.


Az OTW számos projekt non-profit anyaszervezete, köztük az AO3-nak, a Fanlore-nak, az Open Doorsnak, a TWC-nek és az OTW Jogi Képviseletének. Rajongók által működtetett, kizárólag adományokból fenntartott szervezet vagyunk, munkatársaink mind önkéntesek. Tudj meg többet rólunk az OTW honlapján! Önkéntes fordítói csapatunkról, akik ezt a posztot is fordították, többet is megtudhatsz a a Fordítás oldalán.

Elkezdődött a 2020-as OTW Tanács szavazás!

Megnyitottuk a választást!

Minden olyan OTW (Szervezet a Transzformatív Munkákért) tagnak van szavazócédulája, aki 2019. július 1. és 2020. június 30. között csatlakozott. Ha mégsem kaptál, akkor először a spam mappádat ellenőrizd, majd lépj kapcsolatba velünk a kapcsolat-felvételi űrlap segítségével.

A választás 2020. augusztus 17. 23:59 UTC-ig tart; ezen az időzóna átváltón megnézheted, ez pontosan mit jelent neked.

Miután szavaztál, Twitteren a #OTWE20 hashtag segítségével találkozhatsz és chatelhetsz más szavazókkal! Mondd el a véleményed!


Az OTW számos projekt non-profit anyaszervezete, köztük az AO3-nak, a Fanlore-nak, az Open Doorsnak, a TWC-nek és az OTW Jogi Képviseletének. Rajongók által működtetett, kizárólag adományokból fenntartott szervezet vagyunk, munkatársaink mind önkéntesek. Tudj meg többet rólunk az OTW honlapján! Önkéntes fordítói csapatunkról, akik ezt a posztot is fordították, többet is megtudhatsz a a Fordítás oldalán.

OTW Tagok – Ellenőrizzétek az e-mail fiókotokat a szavazási útmutatóért

Mostanra minden választóképes OTW (Szervezet a Transzformatív Munkákért) tagnak meg kellett kapnia az e-mailt, amely a 2020. évi szavazási utasításokat tartalmazza. Az e-mail tárgya “Voting Instructions for Organization for Transformative Works (OTW) Board Election” (Szavazási Útmutató a Szervezet a Transzformatív Munkákért (OTW) Igazgatói Tanácsi Választásához)” volt. Felhívjuk a figyelmeteket, hogy bárki, aki nem kapta meg ezt az e-mailt, idén nem szerepel a szavazók névjegyzékében, és nem kap szavazólapot.

A szavazási útmutató e-mailben van egy link, amivel a szavazólap legújabb verziója tesztelhető. Kérünk, hogy a linkre kattintva bizonyosodj meg arról, hogy az oldalon minden működik és a jelöltek láthatóak. Ha nem, ellenőrizd, hogy nem blokkolod a JavaScriptet az ajax.googleapis.com, bootstrapcdn.com, és/vagy az opavote.com oldalakon. Bővebben

Az OTW Választások 2020-as jelöltjeinek kihirdetése

Jelöltek kihirdetése

Az OTW (Szervezet a Transzformatív Munkákért) örömmel jelenti be az alábbi jelölteket a 2020-as Választásokra (betűrendi sorrendben, keresztnevük alapján):

  • Alex Tischer
  • Jess White
  • Kati Eggert
  • Nicole Abraham
  • Tyme LaDow*
  • Zoë Tucker

*Július 26: Ahogy a bejelentésben olvasható, Tyme LaDow visszalépett a jelöltségtől.

Mivel 3 hely vár betöltésre és 6 jelöltünk van, a 2020-as választás versenyeztetve lesz – az OTW tagjai szavazni fognak, hogy mely jelöltek töltsék be a helyeket. Bővebben