A Választások Bizottságról

A Választások Bizottság feladata az OTW Tanács választásainak lebonyolítása. A bizottság 2014-ben jött létre, az OTW (Szervezet a Transzformatív Munkákért) Tanácsából egy külön csoportba helyeztük a választásokat, hogy biztosítsuk a korrektséget, időszerűséget és titoktartást a választási folyamat során. Csapatként feladatunk, hogy fejlesszük a folyamatokat, tartsuk a kapcsolatot az OTW tagjaival és más bizottságokkal a folyamatokról, segítsük a jelölteket a felkészülésben és feladataik végrehajtásában, valamint a választás megtartása.

Bár a bizottság tagjai együtt dolgoznak a csapat környezet fenntartásán és bizonyos projektek megvalósításán, munkatársaink öt speciális pozíciót töltenek be, melyek a következők:

Jelölt Összekötő

A Jelölt Összekötők felelősek a választási jelöltek bevonásáért és támogatásáért. Közvetlenül a jelöltekkel dolgoznak, hogy segítsék őket jelöltségük bejelentésében és a választási folyamatok során.

Kommunikáció Specialista

A Kommunikáció Specialisták a bizottság fő írói és szerkesztői. Ők készítik elő a nyilvános hírbejegyzéseket és belső közleményeket, valamint segítenek a bizottság dokumentációjának megírásában és szerkesztésében.

Csapatkoordinátor

A Csapatkoordinátorok felelősek minden adminisztrációért és szervezésért a bizottságon belül. Ők készítik az eljárásokat, végzik a toborzást, időzítik a meetingeket, segítenek a projekttervek készítésében és kezelik a bizottság dokumentációját.

Szavazási Folyamat Tervező

A Szavazási Folyamat Tervezők készítik és és gondozzák a szavazási folyamatainkat és szoftvereinket. Ők készítik, fejlesztik és igazolják a bizottság választási folyamatait a hamisítás lehetőségének minimalizálása érdekében. Ezen kívül tanácsot adnak a bizottságnak a legjobb stratégiákról a szavazók és a jelöltek adatvédelme és a szavazási folyamat integritásának megőrzésére érdekében.

Elnökjelölt Munkatárs

Az Elnökjelölt Munkatársak a bizottság feladatainak megtanulására koncentrálnak Elnöki pozíció betöltésére felkészülve. Hat hónapot töltenek azzal, hogy mindenki feladatairól tanulnak, más tagokat megfigyelve és munkájukat segítve.

Ha szeretnétek többet tudni, vagy csapatunk tagja lenni, lépjetek velünk kapcsolatba itt!