A 2016-os OTW választási jelöltek bejelentése

A jelöltek bejelentése

Az OTW (Szervezet a Transzformatív Munkákért) örömmel jelenti be a 2016-os választások lentebb felsorolt jelöltjeit (a keresztnevük szerinti ábécésorrendben):

  • James Beal
  • Kristina Busse
  • Priscilla Del Cima

Jelenleg két képviselői helyre keresünk jelöltet. Viszont, mivel 3 jelöltünk van, az OTW a 2016-os választás során versenyeztetni fogja a jelölteket, és a szervezet tagjai szavazással döntik majd el, hogy ki töltse be a helyeket.

A Választási Bizottság izgatottan várja, hogy megkezdhesse a jelöltek bemutatását az OTW tagjainak! Ebben a posztban megtalálhatjátok a jelöltek által írt rövid életrajzok és kiáltványok linkjeit. Ez a poszt a kerekasztal beszélgetési időszak kezdetét is jelzi, mely során meghívjuk a publikumot arra, hogy nyújtsák be a jelölteknek szánt kérdéseiket. Mindemellett élő chat beszélgetéseket is fogunk tartani: ezek időpontjáról a jelöltek elérhetősége függvényében adunk majd tájékoztatást. A szavazási időszakról és a szavazás mikéntjéről is posztolunk rövidesen további információkat.

Addig is itt tekinthetitek meg saját használatra a választás eseményeinek időrendjét. Olvassátok, hogy minél többet megtudhassatok a jelöltjeinkről, és hogy miként tudtok nekik kérdéseket feltenni!

Kiáltványok és életrajzok

Megkértük minden jelöltet, hogy állítsanak össze számunkra egy rövid életrajzot, mely felöleli a professzionális és rajongói tapasztalataikat, valamit, hogy írjanak egy kiáltványt az Igazgatótanácsban betöltendő terminusukra vonatkozó céljaikról, a következő kérdésekre válaszolva:

  1. Miért döntöttél úgy, hogy indulsz a választáson az Igazgatótanácsi pozicióért?
  2. Milyen képességekkel és/vagy tapasztalatokkal járulnál hozzá az Igazgatótanács munkájához?
  3. Milyen célokat szeretnél megvalósítani a ciklusod alatt?
  4. Milyen tapasztalataid vannak at OTW projektjeivel kapcsolatban, és hogyan próbálnál együttműködni a releváns bizottságokkal azért, hogy támogasd és megerősítsd azokat? Kérjük, hogy válaszodba foglald bele az Archive of Our Own – AO3-t (A Mi Archívumunk), a Transformative Works and Cultures – TWC-t (Transzformatív Munkák és Kultúrák), a Fanlore-t, a Legal Advocacy (Jogi Támogatás) munkánkat és az Open Doorst (Nyitott Ajtók); azonban nyugodtan hangsúlyozd ki azokat a területeket, amelyek a leginkább érdekelnek.
  5. Válassz ki két olyan témát/problémát, melynek kiemelt prioritást kell élveznie az OTW-n belül mind belső, mind külső szempontból. Számodra mit jelentenek ezek a projektek, és miért tartod őket ilyen fontosnak? Hogy tervezed ezek megvalósítását a ciklusod során?
  6. Szerinted miben áll az Igazgatótanács legfőbb felelőssége? Ismered azokat a jogi követelményeket, amik egy egyesült államokbeli nonprofit szervezet igazgatótanácsi pozíciójával járnak?
  7. Hogyan próbálnád összeegyeztetni az igazgatótanácsi munkádat az OTW-beli más szerepeiddel, illetve hogyan tervezed átadni a jelenlegi feladatköreidet azért, hogy a tanácsbeli munkádra fókuszálhass?

A jelöltek életrajzát és a kérdéseinkre adott válaszait is megtaláljátok az alábbi linkeken.

Kerekasztal beszélgetés (Q&A)

A jelöltek szintúgy válaszolni fognak a publikum által feltett kérdésekre. Bárki benyújthat kérdéseket a választási űrlapon keresztül. Kérjük, hogy a kérdéseket legkésőbb augusztus 7-e 23:59-ig (UTC szerint) juttassátok el hozzánk. (Mikor van ez ott, ahol én élek?) Mindegyik jelölt válaszolni fog a benyújtott kérdésekre a következő korlátozások figyelembe vétele mellett:

  • A kérdések nem lehetnek azonosak a kiáltványban már szereplőkkel. A cél, hogy a jelöltek az idejüket új kérdések megválaszolására fordíthassák.
  • A hasonló kérdéseket csoportosítani fogjuk, így a jelölteknek nem kell ismételniük önmagukat. Azt, hogy mely kérdések eléggé hasonlóak ahhoz, hogy egy csoportba tartozzanak, a Választás munkatársai fogják eldönteni.
  • Ha a kiáltvány kérdéseire szeretnétek újabb kérdéssel reagálni, kérünk, hogy azt mindenképp említsétek meg, hogy ne kezeljük ismétlésként.

Hogy mikor tudjuk közzétenni a válaszokat, az a kérdések számától függ. A posztokat több részletben, témák szerint rendszerezve fogjuk közzétenni, hogy megkönnyítsük a szavazók dolgát.

Ezt a hírposztot az OTW önkéntes fordítói fordították. További információért a munkánkról látogassátok meg a Fordítás oldalt a transformativeworks.org-on.