Indulás az OTW választásokon

Örömmel tölt el minket, hogy érdekel az indulás az OTW (Szervezet a Transzformatív Munkákért) igazgatótanácsi választásán! A jelöltállítási alkalmasságra vonatkozó információkért látogassátok meg a jelöltté válásról szóló oldalunkat. A soron következő szöveg egyfajta áttekintése a jelöltségi folyamatnak.

A választási időszakunk nyolc héttel a választások előtt, a jelöltállítási időszak végétől számítva kezdődik, és egészen a szavazás lezárásáig tart. Ezalatt az időszak alatt arra bíztatjuk a jelölteket, hogy az általuk választott fórumon osszák meg a programjukat, a nézeteiket, és az elképzeléseiket az OTW tagjaival.

A jelölteknek be kell nyújtaniuk egy rövid nyilvános nyilatkozatot, melyben összefoglalják a filozófiájukat, a szervezettel kapcsolatos céljaikat, és a szervezet jövőjére vonatkozó terveiket. Ezt a nyilatkozatot elérhetővé fogjuk tenni az OTW Választások weboldalán.

Továbbá arra is bíztatjuk a jelölteket, hogy egy előre megbeszélt időpontban részt vegyenek nyilvános beszélgetéseken, melyhez az OTW biztosít helyszínt. A beszélgetések jegyzőkönyveit is elérhetővé fogjuk tenni az OTW Választások weboldalán.